Barion Pixel

hello@mentesutakon.hu

Mentes Utakon Logo

Vegán céklás brownie

Mentes Utakon Céklás Brownie

Na nem azért, hogy fényezzem magam, de szerintem sikerült egy újabb olyan sütit alkossak, amit egy cukrászdában is lehetne árulni. És még azt sem mondanátok meg róla, hogy mindenmentes! Na ezt meg hogyan?

A történet úgy indult, hogy már rég szerettem volna tovább kísérletezni a vegán édesburgonyás blondie receptemmel, ami az eddigi legnyerőbb sütim volt akkor is, ha nem mentesen étkezőket akartam lenyűgözni. A céklára pedig azért esett a választásom, mert amellett, hogy egy igazán egészséges élelmiszer amit igen sokrétűen fel lehet használni, nagyon tápanyagdús is (nagy mennyiségben tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat) és remek növényi vasforrás. Én pedig sajnos nemrég tudtam meg, hogy elég alacsony a vasszintem, így a közeljövőben még számíthattok pár céklás receptre tőlem! (Szóval remélem, szereitek… ha nem, akkor sorry! :D) A magas vastartalom mellett fontos, hogy C vitamint is tartalmaz, ami javítja a vas felszívódását. Emellett a cékla egyébként a keringést is serkenti, teljesítményfokozó hatással bír, de méregtelenítő és gyulladáscsökkentő hatása is van.

Tehát a cékla egy igazi superfood, tessék rendszeresen fogyasztani! Ha pedig már unod, vagy nem annyira szereted az ízét, akkor remélem, ezzel az ötlettel még így is rá bírlak venni, hogy kísérletezz vele!

A recept gluténmentes és vegán, és bár hozzáadott cukrot nem tartalmaz (a csokiban lévőt leszámítva), azért a datolya természetes cukortartalmával érdemes számolni. Tehát nem egy fogyókúrás sütni, na, de azért egy kiegyensúlyozott étrendbe belefér időnként egy kis élvezet! FODMAP diéta, fruktózérzékenység esetén viszont inkább lebeszélnélek erről a süteményről, de persze minden az egyéni tolerancia kérdése.

Recept

Hozzávalók

*Darált kókuszreszelékkel is helyettesíthető. Ki lehet próbálni (földi)mandulaliszttel is, elég biztos vagyok benne, hogy ezekkel is teljesen jól működne!

**Egyéni tolerancia szerint. Hisztaminérzékenyek a karobport jobban tolerálhatják a kakaópornál, de a diéta elején vagy egyéni érzékenység esetén ez is tünetet okozhat. Ha kell, nyugodtan hagyd el a receptből, enélkül is finom lesz!

***Hisztaminérzékenység esetén a fehércsokoládé jobban tolerálható.

Mentes Utakon Céklás Brownie
Mentes Utakon Céklás Brownie

Elkészítés

  1. A céklát hámozzuk meg, és kisebb kockákra vágva sima vízben főzzük puhára. Nem kell szétfőzni, de egy villával már tudjuk könnyen átszúrni.
  2. Ha nem friss datolyát használunk hanem száratottat/aszaltat, áztassuk be forró vízbe.
  3. Keverjük össze a száraz összetevőket egy tálban, a csokoládét aprítsuk fel.
  4. Pürésítsük le a datolyát a főtt céklával egy aprítógépben. Én ehhez szoktam hozzáadni az olvasztott kókuszolajat és az almaecetet is, így könnyebb egyneművé turmixolni.
  5. Keverjük el a pürét és a kókuszkrémet a száraz összetevőkkel egy robotgép segítségével
  6. A tésztát oszlassuk el egy vékonyan kiolajozott vagy sütőpapírral bevont kis méretű tepsiben / kenyérformában (~30 x 11 cm).
  7. Végül szórjuk a felkockázott fehércsokoládét a tetejére, és kicsit nyomkodjuk bele (de akár a tésztába is keverhetjük egy részét).
  8. Előmelegített sütőben 175 fokon 35-40 perc alatt süssük készre a browniet! Először lágynak tűnhet, de kihűlés után így lesz tökéletes krémes brownie állaga!

Ha nálam még a kritikus családtagoknál is átment a sütemény, akkor bízom benne, hogy Ti is odáig lesztek érte! Jó sütögetést!

Hoppá!

Ez a tartalom csak előfizetéssel elérhető. Amennyiben rendelkezel előfizetéses fiókkal, kérlek jelentkezz be az oldal megtekintéséhez.
[loginform]
Még nincs fiókod, de szeretnéd látni a fizetős tartalmakat? ITT TUDSZ ELŐFIZETNI!

Megosztás

Kövess, hogy mindig első kézből értesülj!

Ha követnéd mindennapjaim, figyeld az Insatgram, Facebook és Tiktok oldalam, és iratkozz fel a hírlevelemre, hogy azonnal értesülj legújabb receptjeimről!

Ezeket próbáltad már?