Barion Pixel

hello@mentesutakon.hu

Mentes Utakon Logo
Mentes Utakon - Vöröslencse hummusz

Korábban már találkozhattatok nálam vöröslencsés recepttel, ami hisztaminérzékenyeknek elsőre meglepő lehet, hiszen a hüvelyesek hisztamindiétában kerülendők. Mindig hangsúlyozom azonban, hogy a cél, hogy a tünetek enyhülése és a gyökérokok kezelése után mielőbb újból bővíteni kezdjük a fogyasztott (egészséges!) élelmiszerek listáját, amit néhány konyhai praktikával is elő tudunk segíteni.

Kezdjük azzal, hogy miért a vöröslencse volt az első hüvelyes, amit hisztaminérzékenyként újra fogyasztani kezdtem. Amellett, hogy tápértékben, fehérjetartalomban az egyik legjobb hüvelyesnek számít, még könnyebben is emészthető a társaihoz képest! Az áztatással pedig amellett, hogy csökkenthetjük a hisztamintartalmát, még szintén könnyebbé tehetjük a megemésztését, amin még azzal is segíthetünk, ha minél hosszabban főzzük – az sem baj, ha teljesen szétfő! Az áztatással kapcsolatban arra érdemes figyelni, hogy közben minél többször, de legalább napi 2-3x cseréljük rajta a vizet, Érdemes legalább 24 vagy akár 48 órán át áztatni – ez a többi hüvelyesre is érvényes.

A receptet egyébként csicseriborsóval is elkészíthetitek, de ennél azt ajánlom, hogy a héját távolítsátok el (legkönnyebb két tenyér között dörzsöléssel), mert így sokkal könnyebben emészthető, és kevésbé puffasztó, mint a héjával együtt!

Az összetevők között még egy érdekességet láthattok, ami nem más, mint a miso paszta. Ez egy fermentált szójakészítmény, és a top bélregeneráló élelmiszerek között tartják számon. Na, fermentált meg szója is… ezzel tényleg csak haladó hisztamindiétában próbálkozz! 🙂 – egyébként nyugodtan hagyd el a receptből. Amennyiben azonban nem vagy hisztaminérzékeny, vagy már számos dolgot visszavezettél az étrendedbe, ezzel a csoda alapanyaggal is érdemes lehet összebarátkozni! Én személy szerint szeretek új dolgokkal kísérletezni, főleg, ha olyan alapanyagról van szó, ami a bélegészséget is támogatja, hiszen nálam például egyértelműen innen eredt az egészségügyi problémáim többsége.

No de lássuk azt a receptet. Ebből egy jó nagy adag lesz, ha egyedül fogyasztod, akkor kezdj inkább fele mennyiséggel! Ha pedig többen fogyasztjátok, kezdj nyugodtan a nagy adaggal, mert garantálom, hogy mások is odáig lesznek érte! 🙂

Mentes Utakon - Vöröslencse hummusz

Recept

Hozzávalók

*fermentált szójakészítmény, kizárólag haladó hisztamindiétában! Nagyon egészséges, prebiotikus hatású, és irtó jó ízt ad neki. Ez is savanyít mellé nem feltétlen kell a citromlé.

Elkészítés

  1. A vöröslencsét tegyük fel főni annyi vízzel, hogy bő ujjnyi vastagságban álljon rajta a víz. Sózzuk, fűszerezzük, és kb. 15 perc alatt jó puhára főzzük. Ha megfőtt, a babérleveleket távolítsuk el belőle. A vizet nem szűrjük le róla!
  2. Ezután hozzáadjuk a tahinit, fokhagymát olívaolajat, miso pasztát / citromlevet / almaecetet, és egy botmixerrel összeturmixoljuk. Először hígnak tűnhet, de kihűlés után jól besűrűsödik.
  3. Fogyaszd petrezselyemmel megszórva pirítóssal, tunkolj bele zöldségeket / tortilla chipset, de akár bármilyen zöldséges tálon is elfér az ebéded mellé!

Ugye nem bonyolult? Remélem, Nektek is ízleni fog, és „hisztisként” is minél előbb tudjátok majd fogyasztani a vöröslencsét ezekkel a trükkökkel! 🙂

Megosztás

Kövess, hogy mindig első kézből értesülj!

Ha követnéd mindennapjaim, figyeld az Insatgram, Facebook és Tiktok oldalam, és iratkozz fel a hírlevelemre, hogy azonnal értesülj legújabb receptjeimről!

Ezeket próbáltad már?