Barion Pixel

Vöröslencsesaláta

Mentes Utakon - Vöröslencsesaláta

Az év utolsó receptjeként egy vöröslencsesalátát hoztam a szilveszteri bulira. Könnyedén elkészíthető, nagyon finom, egészséges és bélflórabarát is egyben. Természetesen „mindenmentes” változatban, de én bizony ebből viszek a mindenevő barátaimnak is, mert szerencsére mindig szeretik és értékelik az én főztömet is. Ezzel a recepttel kívánok Nektek nagyon boldog, sikerekben gazdag új évet!

Ez most egy hatalmas adag, vendégségbe viszem, ha kevesen eszitek, nyugodtan felezzétek le a mennyiséget!

Recept

Hozzávalók

Mentes Utakon - Vöröslencsesaláta

Elkészítés

  1. A vöröslencsét 12-15 perc alatt nagyon alacsony lángon főzzük meg sós vízben, majd szűrjük le, öblítsük át.
  2. A kókuszjoghurtot keverjük el a fekete himalája sóval, fehérborssal, ízés szerint plusz sóval, mustárral.
  3. A konzerv kukoricát alaposan öblítsük át, a hagymát aprítsuk minél apróbbra, a paprikát kockázzuk fel (én ezt kicsit meg is pirítottam, mert teljesen nyersen néha nehezen emésztem).
  4. Keverjük össze a zöldségeket az ízesített kókuszjoghurttal, és készen is vagyunk. Jót tesz neki, ha pár órát állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.

Ha virslit ennétek, akkor a Pikok Pure márka az, amit ajánlani tudok. Én növényi alapú terméket vettem, bár ezek sem valami egészségesek, de egy évben egyszer megengedek magamnak ilyemit is.

Jó ünneplést kívánok, és köszönöm, hogy velem tartottatok idén!

Szeretettel,

Detti

Hoppá!

Ez a tartalom csak előfizetéssel elérhető. Amennyiben rendelkezel előfizetéses fiókkal, kérlek jelentkezz be az oldal megtekintéséhez.
Még nincs fiókod, de szeretnéd látni a fizetős tartalmakat? ITT TUDSZ ELŐFIZETNI!

Megosztás

Kövess, hogy mindig első kézből értesülj!

Ha követnéd mindennapjaim, figyeld az Insatgram, Facebook és Tiktok oldalam, és iratkozz fel a hírlevelemre, hogy azonnal értesülj legújabb receptjeimről!

Ezeket próbáltad már?